A napokban tette közzé a Közbeszerzési Hatóság a 2020-ra vonatkozó adatokat.
Kiderül, hogy intenzívebbé vált a verseny, illetve a kis- és középvállalkozások szerepvállalása továbbra is magas volt 2020-ban. Habár az eljárások száma közel 25%-os csökkenést mutat 2019-hez képest, a közbeszerzések összértéke csak 5%-kal szorult vissza az előző évhez mérten. A közbeszerzési eljárások számának hozzávetőlegesen kétharmada a nemzeti-, értéküknek pedig több, mint 80%-a az uniós eljárásrendben került lefolytatásra.
Továbbra is az építési beruházások jelentik a legnagyobb hányadot a hazai közbeszerzésekben: az összes eredményes eljárás 37,8%-át, a közbeszerzési eljárások értékének pedig kb. felét (51,6%-át) tették ki. Ettől eltekintve az előző évi adatokhoz képest az árubeszerzés, főként pedig a szolgáltatás-megrendelés arányában volt kimutatható jelentős emelkedés: ez utóbbi 2019-ben az eljárások 20%-át, 2020-ban pedig több, mint egynegyedét (26,4%) jelentette.
A hazai kkv-szektor szerepe sem csökkent a pandémia hatására. A nyertes kkv-t tartalmazó közbeszerzések számában és értékében megmutatkozott, ugyanakkor a nyertes kkv-t tartalmazó közbeszerzések arányait tekintve jelentős mértékű visszaesés nem volt tapasztalható a korábbi évekhez képest. 2020-ban minden eredményesen lefolytatott 100 közbeszerzési eljárásból 84 db-ot a kkv-k nyertek, és minden közbeszerzésben elköltött 100 forinttól 56-ot a kkv-k vittek.
Ahogy azt korábban említettük, nőtt a verseny is a hazai közbeszerzések területén.
Három fő mutató jelzi ennek növekedését:
- Az egyajánlatos eljárások értéke 18,4%-ra csökkent az előző évi 20,9%-ról.
- A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások összértéke a nemzeti eljárásrendben már csak 0,4%-ot ért el (2019-ben 0,6% volt ez az arány).
- Míg 2019-ben átlagosan 5,2 db ajánlat érkezett egy-egy közbeszerzési felhívásra, addig 2020-ban ez a szám megközelítette a 7-et.
Megállapítható, hogy európai uniós összehasonlításban is kiemelkedően magas a magyar közbeszerzések transzparenciája. Az Európai Bizottság 2019-re vonatkozó Belső Piaci eredménytáblája szerint hazánk ebben a viszonylatban az Európai Unió élvonalába tartozik, hiszen az alábbi ábrán szereplő adatok azon odaítélt szerződések arányát mutatják, amelyek esetén ajánlati felhívás került közzétételre. Az ábra azt tükrözi, hogy az ajánlatkérők mennyiben adnak az uniós joggal ellentétesen elégtelen információt a közbeszerzési tevékenységükről. Az adatokban a 0% jelentése, hogy az ajánlatkérők elégtelen információt adnak, a 100% jelentése, hogy az ajánlatkérők minden információt megadnak, azaz nincsenek eltitkolt adatok. Magyarország 98%-os eredménye olyan országokat hagy maga mögött, mint Németország, Szlovákia vagy Spanyolország.
Ezen felül a Közbeszerzési Hatóság kiemelt feladatának tekinti a közbeszerzési jogalkalmazás megkönnyítését és a jó gyakorlatok elterjesztését. 2020-ban a váratlanul és hirtelen kialakuló járványhelyzet ellenére gyorsan sikerült átállniuk a digitális platformra, így 2020-ban saját szervezésben közel 1 700 közbeszerzési szakember képzéséhez járultak hozzá. A Közbeszerzési Hatóság 2020. szeptember 16-án anonim információs csatornát indított el, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a Hatóság munkatársaival bárki anonim osszon meg információkat vélt vagy valós közbeszerzési jogi jogsértések tekintetében. 91 db elrendelt ellenőrzést hajtottak végre az előző évben, amely jócskán felülmúlja a 2019-ben indított 68 db vizsgálatot.
Hirdetményellenőrzések során, a hirdetményekkel kapcsolatban az ajánlatkérőknek megküldött hiánypótlások száma az elmúlt években folyamatosan emelkedett, és a járványhelyzet ellenére 2020-ban is közel azonos nagyságrendű volt, mint az azt megelőző évben, elérve a 24 672 db hiánypótlási felhívást.
khf.hu | Közbeszerzési Hirdetmény Figyelő
Legkedvezőbb ár és legrugalmasabb előfizetési időszak
Az 1-2 profilos KF MINI csomag, a 3-5 profilos KF START csomag, és a korlátlan számú közbeszerzési profilos figyelést biztosító KF PRO csomagok a magyar piacon legkedvezőbb áraikkal és legrugalmasabb előfizetési időszakokkal minőségi változást hoztak a közbeszerzés figyelésben.