Koronavírus járvány előtti szinten a közbeszerzési piac

2021 első félévében 3781 db eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le, melyek összértéke 1630 milliárd Ft volt, mely a 2020. év azonos időszakához viszonyítva (1346 milliárd Ft) 21%-os értéknövekedést mutat. A gazdaság húzóerejét jelentő mikro-, kis- és középvállalkozások összesen 1095 milliárd Ft értékben nyertek el közbeszerzéseket. Ez az érték a teljes piac több, mint kétharmada, 67,2%, míg darabszámot tekintve megközelíti…

Meglepő fordulatot mutatnak a 2021-es első negyedéves közbeszerzési kimutatások!

Idén is közzétette első negyedéves gyorsjelentését a Közbeszerzési Hatóság, amelyben a piac alakulását és főbb jellemzőit vizsgálják. Jelentésük elsőként a hazai közbeszerzések volumenére irányult. Habár az eljárások száma már a második évben csökkenő tendenciát mutat, azok értéke a mostani negyedévben (715,8 Mrd Ft) 8%-os emelkedést mutat a 2020-as értékhez (664,4 Mrd Ft) képest. “Az idei első…

A pandémia hatása a közbeszerzésekre

Már több mint egy éve fennáll a koronavírus okozta pandémiás helyzet. Joggal feltételezheti akár Ön is azt, hogy a közbeszerzések száma drasztikusan csökkent. Viszont kimutatásaink mást jeleznek. A tavalyi évben 642 398 darab közbeszerzést írtak ki az EU-ban a TED szerint, amelyből 10 765 volt magyar. Az EKR és a Közbeszerzési Értesítő adatai szerint ez a szám Magyarországon 30 335, plusz 1 849 darab értékhatár…

Tájékoztató a 2021. január 1-jétől irányadó közbeszerzési értékhatárokról

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban Kbt.) 15. § (5) bekezdése szerint a Közbeszerzési Hatóság az egyes beszerzési tárgyak esetében alkalmazandó uniós értékhatárokat, valamint nemzeti értékhatárokat, valamint a 19. § (4) bekezdés a) pontjában meghatározott értékhatárokat minden év elején közzéteszi honlapján. Ennek során az uniós értékhatárok, valamint a 19. § (4) bekezdés…

A hazai közbeszerzési piac kitart a koronavírus okozta nehézségek ellenére

A napokban tette közzé a Közbeszerzési Hatóság a 2020-ra vonatkozó adatokat. Kiderül, hogy intenzívebbé vált a verseny, illetve a kis- és középvállalkozások szerepvállalása továbbra is magas volt 2020-ban. Habár az eljárások száma közel 25%-os csökkenést mutat 2019-hez képest, a közbeszerzések összértéke csak 5%-kal szorult vissza az előző évhez mérten. A közbeszerzési eljárások számának hozzávetőlegesen kétharmada a nemzeti-, értéküknek pedig…

Magyarországon kiemelkedő a közbeszerzések átláthatósága és megfelelően érvényesül a verseny

Magyarországon az átláthatóság a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatban gyakorlatilag 100%-ban megvalósul. Ezt az Európai Unió számai is alátámasztják. Az Európai Bizottság Belső Piaci Eredménytáblájának 10. indikátora alapján a közbeszerzési eljárásokban az információk 98%-ban nyilvánosak és bárki számára hozzáférhetők. Az Unió közbeszerzési adatbázisának (TED) feltöltöttsége azonban korántsem teljes; a német eljárásokra vonatkozó adatok 10, a franciák 18, míg…

A Közbeszerzési Hatóság gyorsjelentése 2020. első félévéről

A Közbeszerzési Hatóság az idei év első félévére vonatkozó gyorsjelentést adott ki a magyar közbeszerzési piac legfontosabb mutatóit összegezve. Az elemzés rávilágít, hogy a járványhelyzet miatt a közbeszerzési eljárások értéke mintegy ötödével csökkent az előző év azonos időszakához képest. Lényeges megállapítás továbbá, hogy az elmúlt évek trendjét folytatva tovább nőtt a kkv-k térnyerése a közbeszerzési szegmensben.…

Kik az alvállalkozók? Ki lehet alvállalkozó?

A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója az alvállalkozókkal kapcsolatos egyes kérdésekről A közbeszerzések terén jelentős szereplőnek minősülnek az alvállalkozók, holott – az alkalmasság igazolásának esetét kivéve – közvetlenül nem vesznek részt a közbeszerzési eljárásban, a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésben – az építési beruházások terén irányadó 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32/A. §-ának hatályos…

A kkv szektor közbeszerzési szereplésének statisztikai elemzése a 2019. évre vonatkozóan

Minden eddigi rekordot megdöntött 2019-ben a kkv-k által elnyert közbeszerzések számának (87%) és értékének aránya (58,8%), ami azt jelenti, hogy minden 100 eljárásból 87-et kkv-k nyertek és minden eredményesen elköltött 100 Ft-nak több mint a fele a kkv-khoz került. Ezen kívül abszolút értékben is 2019-ben volt a legmagasabb a kkv-k által elnyert eljárások értéke, meghaladva…

A Közbeszerzési Hatóság Elnökének közleménye a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások átfogó ellenőrzéséről

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 103. § (6) bekezdése alapján az ajánlatkérő a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás megkezdése napján köteles az EKR-ben közzétenni az (1) bekezdés szerint a Közbeszerzési Hatóságnak megküldött minden dokumentumot – a beszerzés becsült értékéről szóló tájékoztatás és az ajánlattételre felhívni kívánt gazdasági szereplők nevéről, címéről (székhelyéről,…